
Valószínűleg már sokszor hallottad, hogy az alvás rendkívül fontos az egészségünk szempontjából, azonban nem mindegy, hogy mennyit alszunk. És ez a túlalvásra is vonatkozik. De valóban lehet túl sokat aludni, és ha igen, annak milyen következményei lehetnek a szervezetünkre?

Egy brit pilóta segít a repüléstől való félelemmel küzdő követőinek azzal, hogy a pilótafülkéből oszt meg néhány józan tippet és bennfentes információt.

Másfél jónap telt el az újévből, amikor sokan fogadnak meg valamit. Kitartottunk idáig, beépültek már az új szokások és leküzdöttük a rosszul beépülteket?

Álmatlanul átfordulsz a másik oldaladra, megnézed az időt, és konstatálod, hogy hulla fáradt leszel holnap. Még ha most el is tudnál aludni, akkor is csak négy és fél órád van hátra az ébresztőig. Így az egyetlen módja, hogy ezt átvészeld a holnapot, egy erős csésze kávé lesz. De vajon tényleg a…
február 19., 2025 ● Kovács Emese
Ennyit kellene várni az első kávéval miután felébredtünk
Kovács Emese

Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy a testbeszéd, különösen a szemkontaktusból származó testbeszéd hogyan befolyásolja a viselkedésünket. Egészen elképesztő, hogy a szemkontaktus milyen erőteljes hatást tud kiváltani − és milyen mély titkokat tudhatunk meg valakiről szimplán azzal, hogy a…
február 18., 2025 ● Kovács Emese
Olvass a szemekből! Így tudhatod meg, hogy mik a másik…
Kovács Emese

A matrac megfordítására vonatkozó ajánlások idővel elhalványultak, ami részben az egyoldalas, például a párnás matracok, a memóriahab és a hibrid opciók megjelenésének köszönhető. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a matracot nem szabad forgatni, sőt egy bizonyos ok miatt érdemes is.

A stressz természetes reakció a kihívást jelentő helyzetekre, de a tartós stresszhatásnak való kitettség komoly hatással lehet mind a fizikai, mind a mentális egészségre.

A Valentin-nap tökéletes alkalom, hogy egy-egy aprósággal, például csokoládéval vagy virággal lepjük meg kedvesünket. Ha előbbire esett választásunk, készüljünk fel, hogy idén a szokásosnál mélyebben kell a pénztárcánkba nyúlni, ugyanis a kakaó drágulása miatt jelentősen megnőtt a csokoládé…

A szülői tapasztalatok egyik legszembetűnőbb és legmeglepőbb tanulsága, hogy a generációk közötti különbségek milyen mély hatással vannak a gyereknevelésre és a szülői attitűdökre. Ebben a cikkben László Nicole személyes történetén keresztül ismerhetjük meg, hogyan formálódnak a szülők elvárásai…

Világszerte egyre többen tartanak a hiedelemtől, miszerint a tapadásmentes, teflon bevonatú serpenyők rendkívül káros hatással vannak az emberi szervezetre. Szakértők segítségével utánajártunk, hogyan érdemes használni, mikor kell lecserélni, valamint kell-e egyáltalán tartani az ilyen típusú…

Valószínűleg a legtöbben hallottunk már a középső gyerek szindrómáról, azaz, amikor egy gyerek a születési sorrendje miatt valamilyen formában hátrányt szenved az idősebb és fiatalabb testvéreihez képest. Egy tanulmány azonban azt állítja, a középső testvér lehet a család titkos szupersztárja.

Már 35 éves korunkban is jelentkezhet egy a tünet, ami arra utalhat, hogy később demencia alakulhat ki nálunk.
február 13., 2025 ● Kovács Emese
Ez a korai tünet már 35 éves korunkban jelzi a demencia…
Kovács Emese

A tűzhelyen felejtett, felforrósodott étolaj vagy zsiradék könnyen lángra kaphat, ami pillanatok alatt veszélyes helyzetet teremt a konyhában. Habár nem gondolnánk, hogy velünk megtörténhet, a főzés közben keletkező lakástüzek valójában sokkal gyakoribbak, mint hinnénk. Cikkünkben egy szakács…

Vajon mennyire lehet koszos vagy bacilusos a téli kabátunk és milyen gyakran kellene mosnunk azt? Íme minden, amit megtudunk a témában.

A sebesség, amellyel az ételek végighaladnak az emésztőrendszeren, sokféleképpen befolyásolja az egészséget és a jóllétet.

A magnézium egy alapvető fontosságú mikrotápanyag, amely az általános egészségben játszik nagy szerepet, mégis sokan megfeledkezünk róla. Pedig, ha nem jutunk kellő mennyiségű magnéziumhoz, az izomgörcsök és akár szívproblémák kialakulásához is vezethet.

Bizonyos teljes értékű élelmiszerek különösen fontosak az egészség megőrzése szempontjából a téli időszakban. Az erős immunrendszer kulcsfontosságú a hidegebb időjárás idején, mivel a légúti betegségek ilyenkor jóval gyakoribbak.

Egyre népszerűbbek az olajalapú samponok, melyek ígéretük szeirnt kíméletesen tisztítják a hajat, miközben újra feltöltik azt nedvességgel.

Akár a bőr rugalmasságát szeretnénk növelni, akár a megfogyatkozott bőrt állítanánk helyre, rengeteg lehetőség van a kollagéntermelés serkentésére.

1989-ben a NASA közzétett egy ígéretes tanulmányt, amely szerint a szobanövények tisztítják a beltéri levegőt. Eredményei azt sugallták, hogy bizonyos gyakori szobanövények, mint például a futóka, a borostyán és a fikusz, fotoszintézis révén szén-dioxidot nyelhetnek el és oxigént bocsáthatnak ki…
február 09., 2025 ● Kovács Emese
Tényleg tisztítják a szobanövények a levegőt? Itt az igazság
Kovács Emese









