
A D-vitamin-hiány jeleit könnyű nem észrevenni, mivel általában nem okoz súlyos betegséget. Azonban fontos tudatosítani magunkban, hogy ez a tápanyag létfontosságú a szervezetünk foszfát- és kalciumszintjének szabályozásához. Így tehát nem árt hiányának az alábbi jeleire is odafigyelnünk!

Amikor a baba úton van, rengeteg várandós nő és családja veszi fontolóra, hogy új otthonba költözik, hiszen nagyobb helyen mégiscsak komfortosabban elfér majd mindenki. Egy új tanulmány azonban azt mutatja, hogy bizonyos esetekben a terhesség alatti költözés komoly kockázatokkal is járhat.

Életünk során már mindannyian tapasztaltuk legalább egyszer, hogy a párunk szépen, lassan, észrevétlenül eltávolodott tőlünk. Sok esetben ennek nem találhatjuk az okát, pedig előfordulhat az is, hogy mi idéztük ezt az állapotot elő. Íme néhány dolog, amivel észrevétlenül eltaszítjuk magunktól a…

Akár szereted, akár nem, tudd, hogy a csicseriborsónak számos egészségügyi előnye van. Mi most hatot szedtünk össze.

Bár a szoros barátság minden egészséges romantikus kapcsolat alapvető része, fontos, hogy a barátaink elkülönüljenek attól a személytől, akivel egy ágyon, hitelen vagy gyereken osztozunk.

Bár a közösségi médiában népszerűek bizonyos takarítási tippek és trükkök, de nem feltétlenül hoznak olyan elképesztő eredményt, mint az ígérik. Sőt, némelyik valójában nagyobb gondot okozhat, mint hinnénk. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány, a közösségi médiában sikerestnek tűnő tippet, amit…

Egy új tanulmány szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek, például az üdítők, az édességek és az előrecsomagolt húsok az olyan egészségügyi problémák, mint a rák és a szívbetegségek fokozott kockázatához vezethetnek.

A tudósok egyszerű és hatékony módszert találtak arra, hogyan távolítsák el a vízben lévő mikroműanyagot.

Az köztudott, hogy az emberi szervezet nem sokáig bírja ki táplálék nélkül. Ha nem eszünk, egy idő után egyre több jellel fog figyelmeztetni a testünk, hogy baj van. Ha azonban megfelelő feltételekkel és orvosi felügyelet mellett vonjuk meg magunktól az ételt, számos egészségügyi előnyt…

A vitatkozás szinte elkerülhetetlen minden kapcsolatban. Az azonban elkerülhető, hogy a másikat a szavaink súlyával bántsuk. Vannak kifejezetten toxikus mondatok, melyek visszafordíthatatlan károkat okozhatnak a kapcsolatunkban. Ezeket kerüljük el, ha pedig azt tapasztaljuk, hogy rendszeresen…

Ha főzni készülünk, azt szeretnénk, hogy az étel minden feltételnek megfeleljen: finom, könnyen elkészíthető és tápláló legyen ahhoz, hogy a szervezet megkapja, amire szüksége van. De az "egészséges" kifejezés gyakran túlságosan leegyszerűsített, és számos tévhit kering arról, mi az egészséges és…

A sűrű nappalok sokszor elterelik a figyelmünket a szorongásaink tárgyairól. Estére azonban felerősödhet bennünk a szorongás érzése, ugyanis több időnk van túlgondolni a nap történéseit. Van néhány kifejezetten rossz esti szokás, melyek alattomosan erősítik a szorongásunkat. Mutatjuk őket.

Ne feledd, hogy szavaknak nagy erejük van. Érdemes időt és energiát fordítanunk arra, hogy megtanuljunk úgy kommunikálni, hogy az elősegítse a bizalmat, a kapcsolódást és az intimitást. Hogy megkönnyítsük a dolgot, íme öt szó és kifejezés, amelyek segíthetnek megmenteni a kapcsolatunkat vagy a…

A segítő szándékkal tett nevelési tanácsok kifogyhatatlanok. Kapjuk őket a szüleinktől, barátainktól, de néha még akár a szomszédunktól is. A mentálhigiénés szakértők azonban az egyik olyan forrás, amelyre ténylegesen érdemes hallgatnunk, ha nevelési tanácsokról van szó. Terapeuták elmondták, mi az…

Veled is előfordult már, hogy a tökéletes, friss eperszemek, amiket csak pár napja vásároltál a boltban, máris elkezdtek megromlani? Nem csak a gyümölcs ára miatt frusztráló jelenség ez, hanem az ételpazarlás miatt is, hiszen rengeteg eperszem végzi a kukában. Szerencsére vannak módszerek, amikkel…

Nem mondunk újat azzal, hogy a gyerekkorunkban kapott minták jelentősen befolyásolják érzelmi érettségünket. Ha éretlen viselkedésmintákat hozol, annál nagyobb kihívás ezeket levetkőzni, átírni.
március 03., 2024 ● Kovács Emese
Elég érett vagy érzelmileg? Ez a 6 jel lehet a bizonyíték rá
Kovács Emese

A saját lelki békénk érdekében érdemes megfontolni ennek az okostelefon-funkciónak a használatát, amit a Z generáció előszeretettel alkalmaz.

A hormonháztartási zavarok kapcsán készült videók népszerűségéből ítélve, úgy tűnik, sokunknak meggyőződése, hogy a hormonháztartásunk nincsen teljesen rendben. De mit is jelent ez valójában, és honnan tudhatod, hogy rád is vonatkozik-e?
március 02., 2024 ● Kovács Emese
Ez a 7 jel figyelmeztet, hogy hormonális problémáid lehetnek
Kovács Emese

Új kapcsolatba lépve mi nők gyakran feladjuk addigi életünk egy részét, és igazodunk a másikhoz. Ez azonban nem csak nehezteléshez és frusztrációhoz vezethet idővel, de egy magányos, boldogtalan kapcsolatnak is utat nyithat. Összegyűjtöttük azt a 3 apró dolog, amit soha nem szabadna feladnunk egyik…

Az egészséges agy létfontosságú az egész egészséged szempontjából. Ha az agy stresszes, akkor az egész test stresszes. A jó hír az, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie, és időnként beiktathatsz egy ki szünetet. Összegyűjtöttünk pár figyelmeztető jelet, hogy érdemes lenne egy kis csendet…

A szem alatti sötét karikák csökkentésének hatékony módja lehet a töltés, de nem mindenki számára ajánlott.

A cukros ételek, például desszertek fogyasztása belefér az egészséges táplálkozásba, akkor válik problémássá, ha túlzásba visszük azt.

A bőrt feszesen és simán tartó kollagéntermelés a húszas éveink végén-harmincas éveink elején csökkenni kezd, de egy átgondolt napi rutin segíthet megtartani és növelni azt – bármilyen plasztikai beavatkozás nélkül.

A tetoválás művészetét évezredek óta gyakoroljuk. Azonban a ma használt tinták közül sok inkább egy vegyes keverék, ami ismeretlen összetevőket is tartalmaz − derült ki egy új tanulmányból.

A szorongás sosem kellemes, főleg, ha a munkahelyünkön vagy a munkánk elvégzése közben jelenik meg. Nemcsak megnehezítheti a munkát, hanem valós következményei lehetnek.




