
Valószínűleg kevesen szeretnének megválni a megszokott és szeretett karácsonyi hagyományoktól, viszont érdemes lehet megfigyelni, más országokban hogyan ünnepelnek. Alábbi cikkünkbe összeszedtünk néhány érdekes szokást a világ különböző pontjairól, melyeket akár át is lehetne venni.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Meglepő karácsonyi hagyományok a világ minden tájáról
Prokaj Tamás

Egyedi programok, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint kézműves és gasztronómia kiállítók fogadják az ünnepelni vágyókat Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. Az Advent Bazilika Európa egyik legszebb ünnepi rendezvénye, amely már két alkalommal is elnyerte az Európa legjobb…

November 25-től december 8-ig lehet szavazni azon a nemzetközi online versenyen, ahol eldől, kié lesz az Európa legjobb karácsonyi vására cím. Az Advent Bazilika már két alkalommal, 2019-ben és 2021-ben is diadalmaskodott a rangos európai karácsonyi vásárokat tömörítő mezőnyben, megelőzve többek…

A bélrendszer egészsége és a szorongás közti kapcsolattól kezdve a hangulatot fokozó étrenden át a társas kapcsolatok és a demencia kockázat összefüggéséig, egyre nyilvánvalóbb, hogy a mentális és a fizikai egészség figyelemre méltó módon összefonódik.

A vastagbélrák világszinten a harmadik leggyakoribb rákos megbetegedés. Egy kutatás bebizonyította, hogy egy bizonyos étrendet követve a bélrák minden típusának lecsökkenthetjük a kialakulási esélyét. A szakértők érdekes nemi eltérésekre is felfigyeltek, melyekről érdemes beszélni.

Egy marylandi házaspár két órát utazott, hogy örökbe fogadhassa a félénk külsejű, a világ összes szomorúságát az arcán viselő macskát.

A mesterséges intelligenciát használó szemvizsgálatok gyorsan és pontosan megállapítják, hogy egy személynél magas-e a szívbetegség kockázata.

A kálium a szervezet minden sejtje számára létfontosságú, többek között felelős az energiatermelésért, a szív védelméért és még sok másért.

Nem mindenki számára könnyű együtt tölteni a karácsonyt a családjával. Íme, öt mód, hogy az ünnepi időszak nyugodt és vidám maradjon a családunkkal.

A nemzetközi rákkutató alapítvány – World Cancer Research Fund – új becslései megmutatták azokat az életmódbeli tényezőket, amelyek évente mintegy 155 000 rákos megbetegedésért felelősek.

Nem világos, honnan ered annak mítosza, miszerint napi nyolc pohár vizet kell innunk, de biztos, hogy ez így van?

Viszonyításképp csak az Egyesült Királyságban közel 900 ezer embert érint a demencia. Bár egy nagyon gyakori problémáról van szó, a betegek nagy részét csupán évekkel a tünetek jelentkezése után diagnosztizálják. Íme, ez az 5 legegyértelműbb jele, melyekre érdemes mindenkinek odafigyelni!
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A demencia 5 legegyértelműbb tünete és korai figyelmeztető…
Prokaj Tamás

Az öregedés lassítása talán az emberiség egyik legnagyobb állandó célkitűzése, éppen ezért már sok kapcsolódó tanulmány látott napvilágot. Egy új kutatás eredményei egy sok embert érintő egészségügyi problémára mutattak rá, melyet ha nem kezelnek, akkor növelheti a kognitív hanyatlás kockázatát.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Téged is érinthet: ennek a kezelése csökkentheti a kognitív…
Prokaj Tamás

A hasnyálmirigyrák tüneteit gyakran összetéveszthetik más, jóval jóindulatúbb betegségekkel, sokan ezért csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a rák már későbbi stádiumban van, és sokkal nehezebben kezelhető.

Az ünnepek öröméhez általában hozzátartozik, hogy összegyűl a család és a barátok, és egy jót esznek együtt. Ha már főztünk karácsonyi menüt, tudjuk, hogy a stressz általában itt éri el a maximális szintet, pláne, ha sok fogást főzünk, a konyhánk pedig kicsi. Ebben segítünk az alábbi tippekkel.

A World Ski Awardson idén is kihirdették a világ legjobb síterepeit, valamint a különböző helyszínek extra szolgáltatásait is értékelték. Íme néhány síparadicsom Európában, melyeket érdemes meglátogatni a tél folyamán!
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Ezek Európa legjobb síterepei — díjazták a világelső pályát
Prokaj Tamás

Az elmúlt években egyre több tudományos tanulmány támasztotta alá azt a feltételezést, miszerint az Alzheimer-kór nemcsak betegség, hanem fertőzés.

Ismeretes a kétoldali és kezelhetetlen Forma-1 rajongásom, ami most éhkoppon marad hónapokra, mivel az idei szezont vasárnap Abu Dhabiban integettük el, mégis mivel mással, mint kockás zászlóval.

Karácsony közeledtével mi sem természetesebb, mint hogy az emberek ellátogatnak az ünnepi vásárokba. Magyarországon számos helyen rendeznek ilyeneket, ám a külföldi téli hangulat megtapasztalása egy újszerű, varázslatos élményt nyújthat az év végére. Íme négy kiváló lehetőség ehhez Európában!
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
4 különleges karácsonyi vásár Európában, melyeket érdemes…
Prokaj Tamás

Egy új tanulmány szerint két evőkanál méz segíthet a vércukorszint kiegyensúlyozásában és a koleszterinszint javításában.

A történelem egyik legpusztítóbb betegségének, a leprának a baktériuma új kutatások szerint a jövőben fontos szerepet tölthet be az orvostudományban. Furcsán hangozhat, de az a kór, ami rengeteg ember életét vette el a múltban, a továbbiakban sokakat menthet meg a különböző betegségektől.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A lepra baktériuma a jövőben számos betegség gyógymódját…
Prokaj Tamás

Sokan várjuk már a Black Fridayt, azon belül leginkább azt, amit a MaxCity kínál: az üzletek akcióin túl személyességet, élményt és színes, izgalmas kulturális programokat.

Állásinterjúra járni egy nagyon stresszes folyamat, viszont túl kell esni rajta az ideális munka megtalálásához. Milyen szempontokra érdemes odafigyelni? Ha ezeket a tippeket fejben tartod, akkor nem lehet probléma.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
4 tipp állásinterjúra, ha az új évet már más helyen akarod…
Prokaj Tamás

Azt már régóta tudjuk, hogy az olyan alapvető dolgok, mint a kiegyensúlyozott, egészséges étrend, az alkohol fogyasztás csökkentése és a megfelelő mennyiségű, minőségi alvás hosszútávon jót tesznek az egészségünknek. De mik lehetnek a hosszú élet titkai ezeken túl?





