
A covid már évek óta jelen van az életünkben, így sokszor már fel se kapjuk a fejünket egy-egy kapcsolódó hír hallatán. Vannak azonban esetek, melyek mindenkit meglepnek. Ilyen például annak a férfinak a története, aki több mint 400 napon keresztül volt fertőzött. Mi állt az elhúzódó tünetek mögött?
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A férfi, aki 400 napig volt covidos — ez állt az elhúzódó…
Prokaj Tamás

Egy friss tanulmány szerint a felnőttek 57 százaléka szokott az ágyban maradni az ébresztőóra második (vagy harmadik, akár negyedik) felszólításáig, hogy keljen fel.

A mai napon, azaz november 8-án egy olyan ritka természeti jelenséget láthatunk a Földön, amit a következő három évben biztosan nem fogunk. Ha mostanában rosszul aludtál, ez állhat a háttérben!

A Queenslandi Egyetem kutatása kimutatta, hogy a több gyermek vállalása csökkenti a méhnyálkahártya rák kockázatát a nőknél.

A hallás az emberek által egyik legmagától értetődőbbnek tartott képesség. Egy múlt évben készült tanulmány azonban azt sugallja, hogy a felnőtteknek figyelniük kellene a hallásukban bekövetkezett változásokra, mivel a hallási nehézségek összefüggésbe hozhatók az idősebb korban kialakuló demencia…

Az, hogy reggeli pacsirták vagy éjszakai baglyok vagyunk, befolyásolja a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegség kockázatát.

Gyakran az emberek összetévesztik a magányosság érzését a szociális elszigeteltséggel, pedig bőven van különbség a kettő között és nem feltétlenül függenek össze. Alábbi cikkünkben az utóbbi állapot jeleiről beszélünk, illetve arról, hogy miket lehet tenni ellene.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Így ismerheted fel, ha szociálisan elszigetelt lettél — mit…
Prokaj Tamás

A bőr messze nem csak szép, hanem döntő szerepet játszik a szervezet káros dolgokkal szembeni védelmében és a testhőmérséklet szabályozásában. De mit is tud valójában a bőrünk, és hogyan ápolhatjuk a legjobban ezt a szuperhős szervet?

Bár sokak számára a december az év legszebb időszaka, másoknak a legstresszesebb és legkimerítőbb hónap. Azonban ha tudatosan és eltökélten indulunk neki a decembernek, az élvezetet és az értelmet helyezve az előtérbe, stresszmentes hónap várhat ránk. Mutatjuk, hogyan érhetjük ezt el.

A határok kiépítése nem feltétlenül rossz dolog. A párkapcsolatokban, vagy akár a barátságokban is fontos ezeknek a vonalaknak a meghúzása, hogy mindenki kiegyensúlyozott maradhasson. Alábbiakban három tippet írtunk össze, melyekkel egészséges korlátokat lehet felhúzni.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
3 lépés egy jó párkapcsolathoz — így építs ki egészséges…
Prokaj Tamás

A szakértők számos kísérletet végeznek folyamatosan annak megfejtéséhez, hogy bizonyos táplálékkiegészítők rendszeres fogyasztása képes-e megelőzni a rák, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Alábbi cikkünkben egy ilyen kutatás kecsegtető eredményeiről beszélünk.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
2 táplálékkiegészítő a rák és a szívproblémák megelőzéséhez
Prokaj Tamás

A 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok között magasabb kockázattal járhat együtt a mérsékelt vagy erős alkoholfogyasztás, mint azoknál, akik semmit vagy nagyon keveset isznak.

Jó hír azok számára, akiknek nehézséget okoz betuszkolni az edzést a napjukba: úgy tűnik, hogy ugyanazokat az eredményeket érhetjük el akkor is, ha feleannyi időt fordítunk a súlyzós edzésre.

Egy pszichológus elárulta, mi az első számú dolog, ami tönkreteheti az ember éjszakai alvását, és hogyan lehet ezt mindössze 15 perc alatt helyrehozni.

Szeretnénk több boldogságot, tisztánlátást és erősebb kapcsolatot önmagunkkal? Egy egyszerű stratégia segíthet.

A D-vitamin túladagolása egy létező és komoly probléma, ami komoly tünetekkel jár. A pandémia óta pedig különösen megnövekedtek az orvosok, sportolók és a lakosság körében is a táplálékkiegészítő mérgezésről szóló jelentések.

Azoknak a résztvevőknek, akik három éven át szedték a kiegészítőket, majdnem két évvel fiatalabb volt az agyuk egy kísérlet során.

A tudomány szerint a házimunka boldoggá teszi a gyerekeket, és már kisgyermekkorban el kell kezdeni a kis munkák kiosztását.

A daganatos megbetegedések kezelésénél létfontosságú, hogy a problémát mihamarabb észrevegyék. Ehhez az orvosoknak többféle vizsgálatot kell elvégezniük. Létezik viszont egy egyszerű módszer, mellyel észlelni lehet a rák számos típusának a korai jeleit. Alábbi cikkünkben erről a tesztről beszélünk.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Egy vizsgálattal könnyen felismerhetők a rák korai jelei
Prokaj Tamás

Attól, hogy nagy a választék, még nem olyan könnyű mindig jó tapasztalatokat szerezni az online társkereső oldalakon.

Egy új tanulmány gyenge, de valószínűsíthető kapcsolatot mutatott ki az orr piszkálása és a demencia kialakulásának kockázata között.

Egy új tanulmány elvégzése során, melyet 4714 nőn végeztek el, egyértelműen megállapították, hogy van jele annak, ha valaki sokáig fog élni.

A Halloween még nem teljesen honosodott meg itthon, mégis egyre többen járnak jelmezes bulikba, dekorálják ki az otthonukat, illetve bizonyos helyeken a gyerekek már édességet is gyűjthetnek. Vannak azonban olyanok, akikre rossz hatással van ez az ünnep. Igaz ez például a demens emberekre.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A Halloween ünnepe rossz hatással lehet a demenciával küzdő…
Prokaj Tamás

Egy nemrég elterjedt TikTok-trend szerint sokan egy szalaggal ragasztják le a szájukat, hogy alvás közben ne azon át vegyék a levegőt. A hasonló módszerek első hallásra lehet értelmesnek tűnnek, de jobban belegondolva nagyon veszélyesek, a továbbiakban pedig eláruljuk, hogy miért.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Kerüld el ezt az alvást segítő TikTok-módszert! — halálos…
Prokaj Tamás

Egy új kutatás rávilágított, milyen sok embert érint a memóriavesztés problémája szerte a világon. Cikkünkben ennek a tanulmánynak a részleteivel foglalkozunk, illetve néhány tippet is megosztunk, melyekkel elkerülhetők lehetnek a demencia tünetei.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Ennyi embert érintenek a demencia tünetei — így csökkentsd…
Prokaj Tamás




