paradicsomok hámozva

Így hámozd meg a paradicsomot másodpercek alatt

A főzéshez szükséges előkészületek sokszor tovább tartanak, mint maga az étel elkészítése. Ezért mindannyian szeretjük azokat a praktikákat, amelyekkel időt és energiát spórolhatunk meg. Az alábbi egyszerű paradicsomhámozós trükk is pontosan ilyen.


Vannak olyan alapanyagok, amelyeket soha nem szabad betennünk a mikrohullámú sütőbe. Nos, a paradicsom nem tartozik ezek közé, sőt, ha hamar meg szeretnénk hámozni a zöldséget, még ajánlott is a mikró használata.

A trükk

Először mossuk le hideg vízzel a paradicsomunkat, majd vágjuk le a szárát.

Ezután egy kés hegyével véssünk egy X-et az aljára, illetve a tetejére is ejtsünk néhány apró vágást.

Ezt is olvasd el! Így neveld a paradicsomodat! – Útmutató kezdő termesztőknek

Ez a technika azért lényeges, mert ez teszi lehetővé a gőz távozását a paradicsomból a melegedés során – anélkül, hogy az felrobbanna.

Ezután helyezzük egy tálcára a paradicsomot, rakjuk be a mikrohullámú sütőbe, majd főzzük körülbelül fél percig.

Igaz, a szükséges idő a méretétől függően változhat, ezért tartsuk szemmel a paradicsomot, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem fő szét.

Ez is érdekelhet: Így tárold a paradicsomot, hogy ne legyen penészes

Végül hagyjuk kihűlni vagy hűtsük le mi magunk, mielőtt megfognánk. Ha már nem túl forró a paradicsomunk, illetve a héja ráncos, akkor ujjainkkal vagy egy evőeszköz segítségével könnyedén le tudjuk majd húzni róla a legkülső rétegét.

A paradicsomot azonban nem csak így lehet meghámozni.

Ha egyszerre több paradicsomot szabadítatnánk meg a héjától, vágjuk félbe őket, sima oldalukra fektessük le, majd így ismételjük meg a mikrós trükköt – annyi különbséggel, hogy itt nagyjából 1 perc alatt érhetjük el a kívánt állagot.


Forrás: Daily Meal

Nyitókép: Shutterstock