
Az étkezési só helyettesítők csökkentik a szívroham, a sztrók, valamint az összes okból bekövetkező halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – állapítja meg a Heart című folyóiratban megjelent, rendelkezésre álló bizonyítékok összesített adatelemzése.

A Perseidák meteorraj minden évben megközelíti a Földet, július közepétől augusztus végéig tehát rengetegen vonulnak ki megcsodálni a látványos jelenséget. Ez idén sem lesz másképp, alábbi cikkünkben pedig összeírtuk, hogyan lehet legjobban felkészülni az év legnagyobb csillaghullására.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Így készülj az év leggyönyörűbb meteorzáporára! — a héten…
Prokaj Tamás

Egy nemrég készült felmérésben a résztvevők többsége a szexuális aktivitás iránti kevés vagy semmilyen érdeklődésről számolt be.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
A szexuális diszfunkció magas a tüdőrákos nők körében
Szántó Eszter

A Journal of the American College of Cardiology című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint 2025-höz képest 2060-ra a 2-es típusú cukorbetegség aránya az Egyesült Államokban közel 40%-kal fog megugrani. Emellett számos más szívbetegség kockázati tényező, például a magas koleszterinszint, a…

Azzal talán semmi újat nem mondunk, hogy egy nő a várandóssága alatt számtalan változáson megy keresztül. Ilyenkor nem csak a testünk, hanem az agyunk is változik és felkészül a szülővé válásra. De vajon mitől leszünk sokkal érzelgősebbek?

Tudósok kimutatták, hogy a sáskák szaglásuk segítségével képesek megkülönböztetni az egészséges emberi sejteket a rákos sejtektől, és ez lehetőséget nyithat a betegség korábbi felismerésére, javítva a gyógyulás esélyeit.

A súlyfelesleg elvesztéséhez nem feltétlenül kell szigorú diétákat követni, vagy napi rendszerességgel eljárni a konditerembe. Elég csupán tudatosabban odafigyelni a testünk jelzéseire és azokhoz igazítani az étkezést. Alábbi cikkünkben egy ezzel kapcsolatos tanulmánnyal foglalkozunk.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Egy mentális gyakorlattal csökkenthetjük a hasunkon lévő…
Prokaj Tamás

Bár nem is gondolnánk, de a legkisebb változások a legnagyobb hatással lehetnek életünkre. Ha találsz módot arra, hogy minden nap egy kicsit javíts az életszínvonaladon, akkor nem kell aggódnod a jövőd miatt.

A technológia és a tudomány előrehaladtával nem csak pozitív behatások érkeztek az emberek mindennapi életébe, hanem negatívak is. Egy tanulmány bebizonyította, hogy a modern társadalomban egy globálisan elterjedt jelenség károsítja a szív egészségét.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Ezért káros a modern élet a szívünknek — mit lehet tenni…
Prokaj Tamás

A madarak agya kicsit rejtélyes. A papagájok és a varjúfélék kis fejük ellenére figyelemre méltó intelligenciáról tesznek tanúbizonyságot, és egyes rejtvényeket ugyanolyan jól oldanak meg, mint a főemlősök.

A több mint 72 millió Facebook-felhasználó átfogó elemzése szerint a gazdag barátok nagy előnye, hogy gazdagok az ismerőseik.

A különböző betegségek és rendellenességek túldiagnosztizálása és az indokolatlan kezelések több szempontból is hátráltatják az egészségügyi fejlődést. Alábbi cikkünkben egy tanulmányról beszélünk, amely felhívta a figyelmet az ilyen esetek problémáira.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A fehér gyerekeknél nagyobb eséllyel diagnosztizálják túl…
Prokaj Tamás

A függőséggel és annak kezelésével kapcsolatos ismereteink az elmúlt két évtizedben nagyot léptek előre. Ezek a változások nagy előnyökkel jártak a páciensek számára.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Ezért rettentő fontos felismerni a függőség előtti állapotot
Szántó Eszter

A zöld tea kétségtelenül az egyik legegészségesebb folyadék, amit az emberek fogyaszthatnak, pozitívumainak listája pedig folyamatosan bővül. Egy kutatás új nézőpontból kezdte vizsgálni ezt az italt, azok alapján pedig, amit találtak, nagyon sokan veszik majd elő a teáskannát a közeljövőben.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Szereted a zöld teát? Ezek után biztos, hogy többet iszol…
Prokaj Tamás

Egy új kutatás megállapította, hogy a szundikálás, valamint a túl sok vagy túl kevés alvás, illetve a rossz alvási szokások növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát az idősebb felnőtteknél.

Ki ne álmodott volna arról gyerekként, hogy a jövőben édességkóstolásból szerez milliókat? Egy kanadai vállalat éppen ezt teszi lehetővé legújabb állásajánlatával.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Álom-munkalehetőség: édességkóstolásért fizet milliókat egy…
Prokaj Tamás

Az elkerülő személyiségzavar (AVPD) a társas gátlások magas szintjében és a mások által elégtelennek ítéltektől való félelemben nyilvánul meg. Becslések szerint a felnőttek körülbelül 2,5%-a szenved ebben a zavarban, és úgy tűnik, hogy a nemek nem jelentenek előrejelző tényezőt.

Egy, az orthorexia nervosával kapcsolatos kutatása megmutatja, mi áll az egészséges élelmiszerek megszállottsága mögött.

Cikkünkben megmutatjuk, mik a legnagyobb különbségek a fizikai és a kémiai fényvédők között, és hogyan találjuk meg a számunkra megfelelőt.

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekek és legközelebbi családtagjaik egyaránt fokozottan ki vannak téve a mentális egészségügyi problémák kockázatának a betegségben nem szenvedőkhöz képest.

A személyiségzavarokkal kapcsolatban rengeteg tévhit kering a világban, többek között a média és a popkultúra befolyásoló ereje miatt. A hibás információk elterjedése hozzájárul az előítéletekhez, valamint a rossz, illetve hiányos kezelésekhez. Alábbi cikkünkben három téves ismeretet írtunk össze.

Gondolkodtál már azon, hogy miért jobb érzés a csókolózás, mint a kézen fogás? A nyelv hihetetlenül jó eszköz, bár a szájban elfoglalt helye miatt köztudottan nehéz tanulmányozni.

Társszerzőnk, László Nicole nem csak a Forma-1 autóversenyén cikázó autók közé kalauzol el bennünket. Legújabb irományán keresztül ugyanis a csilli-villi VIP afterpartyba is bepillantást nyerhetünk.

Az élet értelmének keresése minden emberben ott rejlik, csupán egyesek több figyelmet szentelnek rá, mint mások. Egyes kutatások kimutatták, hogy az értelem nélküli élet gyengítheti az egyén pszichológiai jóllétét. Alábbi cikkünkben három tippet írtunk össze, melyekkel könnyebb megtalálni a célunk.

Az 1500 évre visszamenőleg az emberek fogaiban megőrződött DNS feltárta a hidegrázást okozó, mindenütt elterjedt herpeszvírus-törzs ősi eredetét.




