
Letisztultság, izgalom, precízió – ezeket a tulajdonságokat tükrözik a Porsche sportautói. És ugyanezt a filozófiát testesítik meg az aprólékosan megmunkált kiegészítők is, amelyek segítségével környezetünkben is megkaphatjuk a Porschétől megszokott tökéletességet. A Porsche Lifestyle kínálata…

Az egyre hidegebb, téli időjárás és a vele járó fűtésszezon, valamint az ünnepi szezon előtt fokozódó stressz kihathat bőrünk állapotára. Ha úgy érezzük, fakó és száraz a bőrünk, érdemes az alábbi öt legjobb hidratáló összetevőt beiktatni a napi bőrápolási rutinunkba.

Nem feltétlenül szükséges minden évben új dekorációs elemeket vásárolnunk, ha megszeretnénk újítani a karácsonyi asztali dekorációnkat. Elég néhány egyszerű trükk, és pár alap kellék, amik nagy valószínűséggel amúgy is találhatóak a háztartásokban.

Egy új tanulmány szerint az a felszínes tanács, hogy kevesebbet együnk és többet mozogjunk, többet árt, mint használ.

Egy kutatás bebizonyította, hogy már néhány életmódbeli változtatás is nagyon sokat segíthet az Alzheimer-kór kialakulása ellen. A szakértők egy öt pontból álló listát írtak össze, melyből már csak négy betartása esetén is 60 százalékkal csökkenthető a betegség kockázata.

Hidratáljuk az arcunkat, a testünket, a hajunkat, de mi a helyzet a körmeinkkel? Sokak számára meglepő lehet, de a körmöknek is szükségük van extra nedvességre. Ha valaha is problémáink voltak a manikűrünk tartósságával vagy körmeink növekedésével, akkor ez lehet a kulcsa annak, hogy elérjük a…

A dupla arctisztítás sokkal alaposabb mélytisztítást jelent a pórusok számára, mint egy gyors, tisztító kendővel történő egyszeri áttörlés.

Egy új kutatásnak köszönhetően megtudtuk, hogy van egy gyümölcs, amely hasonlóan hatékony, mint a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek és képes természetes módon csökkenteni a magas koleszterin szintet.

A hajmosásnál a sampon, a kondicionáló és a hővédő mellett a vízre is érdemes gondolni mint a hajunk egészségéért felelős összetevőre.

A Qantas Airways, Ausztrália nemzeti légitársasága nemrég bejelentette, hogy 2025 végétől olyan non-stop járatokkal szállítja majd az utasokat Ausztrália keleti partjáról Londonba, amelyeken egyhuzamban több mint 19 órát tölthetnek a levegőben. A jelenlegi járatok összmenetideje 24 óra, de ezt…

Mit tehet az egészségéért az, aki nem sportol rendszeresen. Szerencsére kutatások bebizonyították, hogy van néhány egyperces gyakorlat, amiket napi szinten végezve könnyen csökkenteni lehet a bármilyen okból történő elhalálozás kockázatát.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Egyperces mozgásformák, melyek meghosszabbítják az életed
Prokaj Tamás

A koronavírus-járvány példájából láttuk, hogy nem csak az ismert vírusok miatt kell aggódnunk: a tudósoknak és az orvosoknak az újonnan megjelenő változatokra is figyelniük kell, amelyek elkerülhetik a jelenlegi kezeléseket, és váratlanul érhetnek minket.

Egy kutatás szerint a több gyümölcs és zöldség fogyasztása csaknem negyedével csökkenti a szorongás kockázatát.

Mi az a mindennapi tevékenység, amit egyszerű végezni és még a mentális egészséget is fokozza? Egy kutatás szakértői érdekes választ állapítottak meg, cikkünkben pedig az eredményeikkel foglalkozunk.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Egy gyakran végzett tevékenység alkalmas lehet a mentális…
Prokaj Tamás

Milyen egészségügyi témakörökre kerestek rá legtöbben az utóbbi időszakban? Alábbi cikkünkbe összegyűjtöttük a legégetőbb kérdéseket, illetve a rájuk vonatkozó orvosi válaszokat is.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Íme a válaszok a januárban legtöbbet guglizott egészségügyi…
Prokaj Tamás

Gyulladással küzdesz? Van egy egyszerű része a reggeli rutinodnak, amely segíthet az olyan alattomos tüneteken, mint az ízületi merevség, az emésztési problémák és a magas vérnyomás.

Az étrend-kiegészítők gyakran figyelmen kívül hagyott csodák, amelyek mindent megtesznek azért, hogy a legegészségesebb életünket éljük – már ha eszünkbe jut, hogy szedjük őket. Ha nem eszünk egy csomó olajos halat (omega-3 és D-vitamin), sárgarépát és leveles zöldeket (A-vitamin), brokkolit vagy…

Legyen szó borról, sörről vagy a választott koktélról, az ivás valóban hozzájárulhat bizonyos egészségügyi előnyökhöz – feltéve, ha mértékkel fogyasztjuk. De mi történik pontosan akkor, ha az ajánlott egy-két italt megiszunk egy este?

A 70 év feletti emberek közül körülbelül minden 6. emberre jellemző az enyhe kognitív károsodás. Ezeknek a személyeknek körülbelül a felénél öt éven belül Alzheimer-kór alakul ki.

Azt már régóta tudjuk, hogy a legtöbb betegség hátterében az alattomos stressz áll, amire orvosaink is kérik, hogy csökkentsük. De hogyan tehetjük ezt természetes úton?

A római Sapienza Egyetem kutatói által vezetett tanulmány szerint a gyomorszorító, zsigeri reakció a borzalomra több, mint pusztán idegesség – a gyomorrendszer valóban a legrosszabbra készül fel ilyenkor.

A cukrot már jó ideje beültettük a szégyenlős sarokba és fehér méregként becézgetjük. Pedig a glükóz az emberei test sejtjeinek, azaz celluláris mitokondriumainak elsődleges üzemanyagforrása, az agynak pedig a motorja.

Sokak számára gyakori problémát jelentenek a látszólag a semmiből felbukkanó, körömágyon lévő fehér foltok. De mi okozza őket?

Mindenki tudja, hogy az egészség megőrzéséhez sok gyümölcsöt kell fogyasztani. De mi van akkor, ha betegség miatt jobban oda kell figyelni a napi cukorbevitelre? Alábbi cikkünkbe összegyűjtöttük egy szakértő javaslatait. Ezeknek a gyümölcsöknek van a legalacsonyabb cukortartalmuk.

Van, aki naponta kétszer, más kétnaponta fürdik, attól függően, hogy mennyire izzad meg a nap során. Az amerikaiak átlagosan naponta egyszer zuhanyoznak, de még ez a szám is túlzásnak tűnik, mondja Joshua Zeichner New York-i bőrgyógyász, aki szerint a túl gyakori, azaz napi kétszeri vagy többszöri…

A depresszió leküzdése nagyon nehéz feladat, de nem lehetetlen. Alábbi cikkünkbe olyan szokásokat, gyakorlatokat és életmódbeli tanácsokat gyűjtöttünk össze, melyek bizonyítottan hasznosak lehetnek ebből a szempontból.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
6 szokás, melyek segíthetnek a depresszió leküzdésében
Prokaj Tamás

A csuklás bosszantó lehet, de általában rövid ideig tart. Egyeseknél azonban visszatérő, tartós, más néven krónikus csuklásos epizódok jelentkezhetnek, melyek akár 48 óránál tovább is tarthatnak.

A B12-vitamin-hiánynak számos, könnyen észrevehető jelét kimutatták már. Most egy tanulmány szakértői rájöttek, hogy az alvásra is jelentős hatásai lehetnek, ha nem viszünk be eleget ebből az anyagból a szervezetünkbe. Így befolyásolja az alvási szokásainkat ez a rendellenesség.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Ez az éjszakai probléma a B12-vitamin-hiány tünetei közé…
Prokaj Tamás

