
Két év kihagyás után új részekkel tért vissza a Görbe utakon, így most jó alkalom elkezdeni. A nyolcrészes első évad után hat új epizóddal folytatódik a történet, ami már elérhető a Netflix…

Az elmúlt évtizedben a sorozatok világa folyamatos átalakuláson ment keresztül, amelyben a streaming térnyerése és a növekvő költségvetések is kulcsszerepet játszottak. Egyes szériák hatása a képernyőn is túlmutatott: párbeszédeket indított el megosztó…

Mit olvas az, aki maga is a műfaj egyik mestere? Rory Clements, a nagy sikerű John Shakespeare-sorozat szerzője most elárulta, mely történelmi thrillerek inspirálták leginkább. A listán ikonikus klasszikusok és feszült, fordulatos regények is szerepelnek – mindegyik garantáltan…

A május 12. és 23. között megrendezett Cannes-i Filmfesztivál a megszokottnál is erősebben fókuszál a nemzetközi, szerzői filmekre, miközben a hollywoodi nagyprodukciók száma visszafogottabb. A program pedig minden eddiginél eklektikusabb: szürreális musicalek, politikai…

Új sorozatokat és filmeket keresünk a Netflixen? Összegyűjtöttük azokat a friss premiereket és visszatérő kedvenceket, amelyek most a legnagyobb figyelmet kapják. Dokumentumfilmtől a thrilleren át a látványos drámákig mindenki talál kedvére…
április 17., 2026 ● Csáka Eszter
7 új Netflix-sorozat és film, amit nem érdemes kihagyni a…
Csáka Eszter

Madonna hét év után új albummal tér vissza. A Confessions on a Dancefloor: Part II a 2005-ös ikonikus lemez folytatása, amely ismét a tánczene világára épít. Az első részletek alapján egy személyesebb, mégis klubhangzású anyagra…
április 17., 2026 ● Csáka Eszter
Nyáron érkezik Madonna legendás albumának a folytatása…
Csáka Eszter

Jurák Bettina Rose két és fél éves kora óta a táncnak él. Megjárta Hollandia, Svédország és Luxemburg neves színpadait és társulatait, saját brandet alapított, de találkozhatunk vele filmekben, videóklipekben, divatmárkák anyagaiban is, Soft Movement óráin pedig…
április 17., 2026 ● Kovács Emese
Amikor egy táncos megtalálja a saját hangját – interjú…
Kovács Emese

Európa múzeumai egymás után mutatják be a legizgalmasabb divatkiállításokat, a legendás tervezőktől a kortárs alkotókig. Összegyűjtöttük leglátványosabb tárlatokat, amelyek valódi betekintést adnak a divat történetébe és…
április 17., 2026 ● Csáka Eszter
9 európai divatkiállítás az évben, amit kár lenne kihagyni
Csáka Eszter

A Netflix kínálatában könnyű elveszni a minőségibbnél minőségibb akcióthrillerek között, mégis vannak olyan sorozatok, amelyek kiemelkednek a mezőnyből. Az utóbbi években számos kiemelkedő dél-koreai produkció debütált a platformon, amelyek hamar a sikerlisták…

2000-ben robbant be a mozikba az Apádra ütök, amelyben Ben Stiller és Robert De Niro emlékezetes após-leendő vő párost alakított. Idén novemberben érkezik a filmsorozat negyedik része, melyben Ariana Grande is szerepet kapott, és immáron Stiller látható a a bizalmatlan…
április 16., 2026 ● Csáka Eszter
Ariana Grande és Ben Stiller ki nem állhatják egymást a…
Csáka Eszter

Hamarosan elkezdődik az Emily Párizsban új évadának forgatása, a hírek szerint Párizs és Róma után a főszereplő ismét új városba utazik.

1976 igazi irodalmi mérföldkő volt: krimik, politikai eposzok, tudományos áttörések és popkulturális klasszikusok is ekkor születtek vagy jelentek meg új formában. Ötven évvel később ezek a művek nemcsak a könyvespolcokon élnek tovább, hanem filmekben, sorozatokban és…

Lena Dunham új memoárja, a Famesick kendőzetlen őszinteséggel mesél a hírnév árnyoldaláról: testi és lelki megpróbáltatásokról, ellentmondásos kapcsolatokról és azokról a rendszerszintű problémákról, amelyekkel nőként kellett szembenéznie…
április 15., 2026 ● Szántó Eszter
Adam Driver székdobálós kiakadása – és még 6 kulisszatitok…
Szántó Eszter

A Netflix új sorozata, Ez hiba volt nemrég debütált az első évaddal, de a rajongók már most a folytatást követelik. Bár a 2. évadot még hivatalosan nem rendelték meg, a sorozat alkotója, Dan Levy már most komoly tervekkel rendelkezik arra az esetre, ha zöld utat kap a…
április 14., 2026 ● Szántó Eszter
Ez hiba volt – minden, amit a Netflix-sorozat 2. évadáról…
Szántó Eszter

A világirodalom legismertebb regényeit ma már klasszikusként tartjuk számon. Nehéz elképzelni, hogy ezek a történetek más befejezést kapjanak, pedig sok esetben ez is szóba került. Több író eredetileg egészen más lezárást képzelt el művének. Mutatjuk, mely…
április 13., 2026 ● Csáka Eszter
5 klasszikus regény, ami majdnem teljesen más befejezést…
Csáka Eszter

A Pannon Filharmonikusok 2026/2027-es öt péntek esti koncertből álló sorozatában a bérletesek ismét többet kapnak, mint egy-egy élménydús koncert. A hangversenyek közeli és távoli perspektívákban mutatnak rá a zeneszerzők által megfogalmazható, apró részletekből…

Vannak sorozatok, amelyek egyszerűen csak kikapcsolnak, és vannak azok, amelyek teljesen magukkal ragadnak. Az úgynevezett „rejtélyre épülő” szériák pont ilyenek: nem adnak egyenes válaszokat, inkább kérdéseket vetnek fel, és apránként engedik, hogy összeálljon a…
április 12., 2026 ● Csáka Eszter
8 misztikus sorozat, ami annyira jó, hogy egyből újra…
Csáka Eszter

A Netflix Bízz bennem: A hamis próféta című új dokumentumfilmje valóságos thrillerként mutatja be Christine Marie szektaszakértő történetét, aki saját traumájából erőt merítve épült fel, majd egy veszélyes vallási közösségbe beépülve…

A Testamentumok sorozatadaptációja tovább tágítja Gileád világát: a történet középpontjában a hatalom, ellenállás és túlélés áll – mindez hátborzongatóan ismerős módon. A Margaret Atwood könyve alapján készült sorozat április 8-án debütált a Hulu streamingcsatornán; a széria összesen 10 részes…

Az alábbi hat regény garantáltan napsütést csempész az olvasási rutinunkba, a megható, szívmelengető történetektől a különc, humoros világokig.

Új sorozatot vagy filmet keresünk a hétvégére? A Netflixen most több izgalmas újdonság is megjelent, van köztük valós eseményeken alapuló történet, sötét bűnügyi sztori és feszültségekkel teli túlélőfilm is. Mutatjuk, mit érdemes most…

Bár jelenleg Hollywood egyik legsikeresebb fiatal sztárja, Jenna Ortegát valójában sokáig komoly kételyek gyötörték saját karrierjét illetően – a Wednesday-t alakító színésznőben még a váltás is megfogalmazódott.
április 10., 2026 ● Csáka Eszter
Jenna Ortega elárulta: majdnem felhagyott a színészettel…
Csáka Eszter

Három új színész csatlakozik a nagy sikerű kosztümös dráma, A Bridgerton család ötödik évadához, amely ezúttal Francesca Bridgerton szerelmi történetére fókuszál. Az új epizódok középpontjában Francesca (Hannah Dodd) és Michaela Stirling (Masali Baduza) kapcsolata…

Az áprilisi streamingkínálat egyszerre hoz visszatérő kedvenceket, régóta várt folytatásokat és egészen bizarr, valós történeteket. A disztópikus drámától a Star Wars-univerzumon át a true crime-ig, minden műfaj képviselteti magát – mutatjuk, mit érdemes…

A Testamentumok sorozatadaptációja visszavisz minket Gileád sötét világába, de nem mindenben követi hűen az eredeti történetet. A szolgálólány meséje folytatásaként érkező széria több ponton is változtatott a könyvhöz képest – részben azért, hogy…

Sokan biztosra vették, hogy Meryl Streep ikonikus karaktere, Miranda Priestly Anna Wintour mintájára született – most azonban maga a színésznő elárulta, kik inspirálták valójában a legendás szerep…
április 09., 2026 ● Szántó Eszter
Meryl Streep elárulta: nem Anna Wintour inspirálta Az ördög…
Szántó Eszter

Tavaly került fel a streamingszolgáltató platformjára a nyolcrészes sorozat, ami May Cobb azonos című könyve alapján készült. A történet egy kisvárosi titkokkal, árulásokkal és sötét múltakkal teli világba kalauzolja a…
április 08., 2026 ● Csáka Eszter
Ez a csajos thrillersorozat most az egyik legjobb választás…
Csáka Eszter

A Jóbarátok egyik sztárja, Lisa Kudrow őszintén beszélt arról, milyen érzések kavarogtak benne a sikersorozat forgatása alatt. Bár kívülről minden tökéletesnek tűnt, a színésznő úgy érezte, gyakran háttérbe szorult kollégái…

A Bridgerton család következő évada több ponton is eltér majd az eredeti könyvtől: Francesca történetében egy fontos fordulat érkezik, amely teljesen új irányba viszi a szerelmi szálat.
