
A színésznő és férje, Jake Bongiovi augusztusban jelentették be, hogy örökbe fogadtak egy kislányt. A színésznő azóta most először mesélt az anyává válás és a szülőség…

A herceg egy igazán különleges helyszínt keresett fel Brazíliában, ahol egykor édesanyja, Diána hercegné is megfordult.

Bár hivatalosan a november még őszi hónap, a karácsonyi hangulat már ilyenkor beköltözik Európa legszebb városaiba. Az utcák fényárban úsznak, a tereken pedig egymás után nyitják meg kapuikat a karácsonyi vásárok, ahol forralt bor illata, gyertyafény és…

Ha a hideg, szürke tél elől napfényes tájakra menekülnénk, legtöbben Balira vagy Thaiföldre gondolunk. Az utazási szakértők szerint azonban most egy kevésbé ismert úti cél is méltó versenytársuk lett: Srí Lanka, amely egzotikus tájaival és varázslatos…

Nyolc év után visszatér a kamerák elé Meghan Markle – a hírek szerint a hercegné ismét kipróbálja magát színésznőként. Az Amazon MGM Studios új filmjében, a Close Personal Friendsben saját magát alakítja, ráadásul színésztársai közt…

Úgy tűnik, nemcsak Jennifer Lopez és Ben Affleck tudnak barátságosan viszonyulni egymáshoz a válásuk után, hanem az exeik is. Egy meglepő vörös szőnyeges pillanat most újabb találgatásokat indított el a…

Hivatalos látogatás ide vagy oda, Vilmos herceg ezúttal félretette a protokollt, és megmutatta közvetlen, emberi oldalát – most megismerhettük a ritkán látott, felszabadult énjét is.

A repülés ma már nem mindig a nyugalom szigete – a közösségi médiát elárasztják a vitatkozó, udvariatlan vagy felelőtlen utasokról szóló videók. De mi lenne, ha egy kicsit úgy viselkednénk, mint a pilóták? Ők pontosan tudják, hogyan lehet a repülést…

A szigetek varázsa abban rejlik, hogy egyszerre nyújtanak elvonulást és felfedezést: könnyen bejárhatók, a helyiek vendégszeretete mindenhol érezhető, a partokat pedig lenyűgöző tájak szegélyezik. A Condé Nast Traveller legfrissebb felmérése most megmutatja, mely úti…

Jennifer Lawrence ismét a reflektorfénybe került – nemcsak új filmje, hanem megható őszintesége miatt is. A színésznő a New York Timesnak adott interjúban beszélt arról, hogyan változtatta meg életét az anyaság, és milyen kihívásokkal jár összeegyeztetni a…

A Coldplay frontembere és a Trónok harca színésznője a Us Weekly értesülései szerint egy párt alkotnak.

A brit királyi családban nemrég történelmi döntés született: III. Károly király megfosztotta öccsét, András herceget minden rangjától, kitüntetésétől és hivatalos rezidenciájától. Szakértők szerint a drasztikus lépésben Katalin hercegnének is…

Egy friss kutatás összeállította 2026 legbiztonságosabb úti céljait a világban. A Berkshire Hathaway Travel Protection által készített rangsor az utazók visszajelzéseit, a Global Peace Index , a Numbeo és a GeoSure Global adatait egyesítette, hogy meghatározza, hol érezhetik…

Egy építőmunkás életét vesztette, miután Róma belvárosában egy középkori torony részben összeomlott, és maga alá temette – közölték a helyi hatóságok.

Ahogy közelednek az ünnepek, mindannyian kicsit romantikusabb hangulatba kerülünk – a novemberi csillagállások ezt az érzést csak felerősítik. A hónap második hetében ugyan a Merkúr retrográd kissé összezavarhat bennünket, de a hónap végén érkező…

Justin Baldoni elvesztette a 400 millió dolláros rágalmazási pert, amelyet a Velünk véget ér című filmjének partnere, Blake Lively, valamint a színésznő férje, Ryan Reynolds ellen indított.

A$AP Rocky idén elnyerte a CFDA Fashion Icon Awardot, az amerikai divattanács legrangosabb stílusdíját – és a színpadon nem feledkezett meg arról, kinek is köszönheti inspirációját.

Madrid 1,5 millió eurót (kb. 574 millió forint) ad Woody Allen új filmjére – azzal a feltétellel, ha a mozi címében szerepel a spanyol főváros neve, és a forgatás kizárólag a madridi autonóm közösség területén…

A walesi hercegi pár az utóbbi hónapokban folyamatosan reflektorfényben van – Vilmos herceg őszinte interjúi, Katalin hercegné visszatérése a nyilvánosság elé és a család közelgő költözése mind témát adtak a sajtónak. De a legnagyobb figyelmet mégis az kapja…

Ahogy közeledik az év vége és a nappalok egyre rövidebbek, sokan már most a következő nyaralásukat tervezik. De a növekvő árak mellett nem árt tudni, hova érdemes utazni, ha nem szeretnénk egy vagyonért pihenni. Rob on the Beach brit utazási szakértő több ezer statisztikát…

Jennifer Aniston hivatalosan is megerősítette, amit a rajongók már hónapok óta sejtettek: újra rátalált a szerelem. A Jóbarátok sztárja az Instagramon tette közzé az első közös fotóját Jim Curtisszel, akit egy meghitt születésnapi posztban „szerelmemként&rdquo…

Egy várandós nő 1972-ben levett vérmintájából hiányzott egy olyan felszíni molekula, amely addig minden ismert vörösvérsejtben megtalálható volt. A furcsa eset öt évtizeddel később tudományos áttöréshez vezetett: brit és izraeli kutatók 2024-ben hivatalosan is…

A sussexi hercegi pár idén is követte a a halloweeni hagyományt, ezúttal gyermekeikkel, Archie-val és Lilibettel közösen. Meghan Markle és Harry herceg Montecitóban, kaliforniai otthonuk környékén indultak el édességet gyűjteni a gyerekekkel – természetesen…

Az utazás előtti pakolés során gyakran nehéz eldönteni, mi az a ruhadarab, amire valóban szükségünk lesz, és mi az, ami csak fölöslegesen foglalja a helyet a bőröndben – különösen, ha kevés hellyel kell gazdálkodnunk. Van azonban egy apró, könnyű darab, ami szinte minden…

Sokak szerint a fiatal generáció hajlamos gyorsan költekezni, ám a Z generáció meglepően tudatosan bánik a pénzével. Számukra a spórolás nem önmegtartóztatást jelent, hanem okos döntéseket: figyelik a kiadásaikat, megválogatják, mit és kitől vásárolnak…

A magyar határ túloldalán, egy alig kilencszáz fős faluban, Locsmándon (osztrák nevén Lutzmannsburg) meglepő élmény várja a látogatókat: itt található Ausztria egyik legjobb gyerekbarát wellnessközpontja, a Sonnentherme. A burgenlandi napfényövezetben ráadásul kiváló borokat is kóstolhatunk, így…

Már csak két hónap, és búcsút intünk az évnek. Sokan már most tervezgetik a jövő évi nyaralásukat, de ha szeretnénk még idén beiktatni egy rövidebb kiruccanást, mutatjuk, hová érdemes elutazni az ünnepi időszakban – különösen, ha napsütésre vágyunk.

Az András herceg körüli botrány újabb fordulatot vett, és a királyi család jövőjével kapcsolatban is felmerülnek kérdések. A figyelem most különösen két fiatal hercegnőre irányul, akiknek státusza sokak számára érdekes…

Spanyolország ismét nehéz helyzetben van: miközben a turizmus hatalmas bevételt hoz, egyre több térségben válik fenntarthatatlanná a látogatók áradata.
