diéta, katonai diéta, fogyás, étrend

Vajon tényleg biztonságos a katonai diéta? Itt az igazság!

A katonai diéta egy olyan kalóriaszegény étrend, amit kifejezetten azok számára terveztek, akik drasztikus mértékben szeretnének súlyt veszíteni.


Egy olyan diéta, aminek már a nevében is benne van a „katonai” szó, biztosan eredményes lehet, ugye? A szigorú fogyást ígérő étrend betartásával egy hét alatt akár 4,5 kilótól is megszabadulhatunk. – írja a Katonai Diéta hivatalos weboldala.

De miről is szól ez pontosan? A katonai diéta egy háromnapos rendszerben működő fogyókúra, azaz a hét három napján szigorúan, a maradék négyben pedig kicsit rugalmasabban szükséges betartatni az előírásait. A hét első három napjában kizárólagosan az előírt, alacsony kalóriatartalmú ételekből szabad csak fogyasztani, ami a testben egy kalóriadeficites állapotot idéz elő.

A következő négy napban a diéta bár egy picit megengedőbb, de az eredményesség érdekében ebben az időszakban is az előre megadott ételtípusok közül tanácsolt válogatni. Ebben a periódusban ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű kalória jusson a szervezetbe, javasolt a testsúlyt 12-vel elosztani, de ez az érték semmiképpen sem haladhatja meg az 1500-at. Ennek a megtiltó és megengedő hozzáállásnak a váltakozásával elméletben kiküszöbölhető az étel iránti sóvárgás, bár jelenleg ezt még egyetlen kutatási eredmény sem támasztja alá.

n\u0151, di\u00e9ta, fogy\u00e1s

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Sok népszerű diétával ellentétben követéséhez nem kell semmilyen étrendkiegészítőt, előgyártott shake-et vagy előrecsomagolt ételt vásárolni, de különösebb életmódváltásra, edzéstervre sincsen szükség.

A diétának magának egyébként nincsen köze ahhoz, hogy a katonák milyen ételeket fogyasztanak, nevét inkább a katonaságban elvárt fegyelem inspirálta.

Az étrend többek között olyan ételek fogyasztását engedélyezi, mint a(z)

  • brokkoli
  • alma
  • grapefruit
  • banán
  • zöldbab
  • répa
  • pirítós
  • sós rágcsálnivalók
  • mogyoróvaj
  • túró
  • cheddar sajt
  • tojás
  • tonhal
  • húsfélék
  • vanília fagylalt
  • kávé/tea

Ezzel együtt tiltja a(z)

  • cukorkák, édességek;
  • cukros üdítők;
  • olajban sütött termékek; FRIED
  • keményítőtartalmú zöldségek;
  • alkohol;
  • gyümölcslevek;
  • fehér kenyér bevitelét.

Az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy biztonságos-e egy ilyen szigorú előírásokkal rendelkező étrend betartása. Mivel eddig nincsen olyan kutatás, ami a katonai étrend biztonságát vizsgálta volna, jelenleg csak előnyökről és hátrányokról lehet beszélni.

Az pozitívumok közé sorolható, hogy az elhízást és más metabolikus szindrómákat vizsgáló szakmai lap 2021-es kiadványa szerint amennyiben valaki ténylegesen be tudja tartani a kalóriadeficites állapotot, valóban számolhat súlyvesztéssel.

Ez is tetszeni fog! Biztos, hogy a gyors fogyás egészségtelenebb a lassúnál?

A hátrányokhoz tartozik, hogy az étrend nem kínál túl sok alternatívát a nem vegetáriánus vagy vegán életmódot folytatók számára. Ez a Current Obesity Records 2021-es kutatása szerint hatalmas problémát jelent, mert megnehezíti a diéta hosszú távú betartását. Ezen felül az ehhez hasonló étrendek súlynövekedéshez és pszichológiai jellegű problémákhoz is vezethetnek, de a Cureus 2020-as kutatása szerint végsősoron akár depressziót, ingerlékenységet és étkezési zavarokat is okozhatnak.

A katonai diéta emellett háromnapos fázisa alatt elég véletlenszerűen válogat a különböző ételek közül, a tiltott alapanyagok mellőzése pedig megvonja a szervezetet bizonyos makro- és mikrotápanyagoktól. Az étrend elég kevés gyümölcsöt és zöldséget tartalmaz és csupán napi két-három étkezést ír elő, ami sokkal kevesebb, mint amit a Táplálkozási Irányelvek az Amerikaiak Számára című publikáció meghatároz.

di\u00e9ta, \u00e9trend, fogy\u00e1s

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Összességében eléggé valószerűtlen, hogy egy egészségügyi szakember katonai diétára ösztönözné bármelyik betegét, ugyanis hosszú távon fenntarthatatlan a módszer. Ráadásul meglehet, hogy nem lesz elegendő az a javasolt kalóriamennyiség, amit az étrend előír, főleg akkor, ha mellette aktív életmódot folytat valaki.

Forrás: Eatingwell

Nyitókép: Shutterstock