
Előfordulhat, hogy már neked is volt részed spirituális élményben, csak éppen nem is tudtad, hogy az az. Most olyan ritka jeleket gyűjtöttünk össze, melyeket ha tapasztaltál már, akkor egyértelműen áldott vagy spirituálisan.

Ha egy ismerőssel beszélgetve kedves dolgokat mondunk másokról, az pozitívan tükrözi a saját személyiségünket – derült ki a kutatásból.

Amikor a demenciára gondolunk, annak leggyakoribb tüneteként memóriavesztése és zavartságra gondolunk. Bár igaz, hogy ezek kétségtelenül a demencia és az Alzheimer-kór tünetei, néhány finomabb, kevésbé ismert jel elmulasztása későbbi diagnózishoz és ellátáshoz vezethet.

A világ népességének mintegy feléről feltételezik, hogy nem rendelkezik elegendő mennyiséggel ebből a vitaminból.

Egy rövid írásgyakorlat segít a pároknak, hogy elégedettebbek legyenek a kapcsolatukkal – derült ki egy friss kutatásból.

Arról könnyű beszélni, hogy mire van szükségünk egy kapcsolatban és hogy mit várunk el párunktól, de az már egy nehezebb kérdés lehet, hogy a másik felünk mire vágyik tőlünk.

A nyári papucsviselet augusztusra igencsak megdolgozza a talpakat és a sarkakat, melyek mostanra egy repedt telefonkijelzőre hasonlíthatnak. Úgy tűnik, a megoldás már ott van a fürdőszoba szekrényünkön.

A legújabb trend a bőrápolás kíméletesebb megközelítése az úgynevezett barrier helyreállító termékeken keresztül. De mit takar ez pontosan?

Hagyd abba a körömrágást az alábbi 8 módszerrel, amelyek a szokások megváltoztatásával kapcsolatos legújabb pszichológiai kutatásokon alapulnak.

Manapság az online társkeresés már kicsit sem új keletű dolog. Azonban a virtuális világban való párkeresés sokszor kihívások elé állíthat minket, amik időnként riasztóak lehetnek. Vannak azonban olyan red flag-ek, azaz intő jelek, amiket ha ismerünk és észben tartunk, akkor azzal kikerülhetjük a…

A tudósok azt is megállapították, hogy a gyerekek kedvességének címzettjei nem számítottak, valószínűleg ugyanúgy segítenek az élettelen báboknak, mint az embereknek.

A tudósok még mindig nem igazán értik, miért az ember az egyetlen faj, amelyiknek általában nincs szőrzete, és valamiért mégis egy csomó szőrszál nő ki a testünk véletlenszerű pontjain, például a fejünk tetején, de új bizonyítékok támasztják alá azt az elméletet, hogy a fejbőrünk szőrzete azért…

Utolsó pillanatban lemondjuk a randit vagy el sem megyünk, mert meggondoltuk magunkat, de erről nem tájékoztatjuk a másik felet. Nem túl jó fej dolgok. De vannak olyan tényezők, amiket befolyásolhatunk: a saját viselkedésünket. Ráadásul ha nem túl egészséges rutinokra támaszkodunk, akkor…

A filmekben és a közösségimédia-oldalakon elterjedt egy gondolat, miszerint randi után várni kell az első üzenetváltásig. Ez azért lehet, hogy ne tűnjünk túl izgatottnak. Valóban van egy ilyen íratlan szabálya az ismerkedésnek? Alábbi cikkünkben szakértők véleményét és tanácsaikat foglaljuk össze.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Szakértők elárulják, mit és mikor érdemes írni az első…
Prokaj Tamás

A gyermekkori traumák feldolgozásáról könnyebb beszélni, mint valóban megtenni. Előfordulhat, hogy többszöri nekifutással sem sikerült a benned élő traumatizált gyermeket meggyógyítanod, ezért mi cikkünkben három módszert sorolunk fel, melyekkel meggyógyíthatod a belső gyermeki éned.

Biztosan te is találkoztál már olyan emberekkel, akik egyszerűen képtelenek tanulni a hibáikból. Róluk többnyire nem azt gondoljuk, hogy nem értik a helyzeteket, hanem hogy teljes tudatossággal a falnak rohannak. Mi miatt alakult ki ez a gondolkodásmódjuk?
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Miért képtelen néhány ember tanulni a hibáiból? Íme a…
Prokaj Tamás

A munkahelyi légkör egy nagyon kényes környezet. Gyakran még a kedvesnek tűnő gesztusok is komoly veszélyeket rejtenek, így érdemes körültekintőnek lenni. Ezeket az udvariasnak hitt dolgokat nagyon sokan elkövetik az irodai konyhákban, pedig könnyen veszekedés lehet a végük.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
5 udvariasnak hitt dolog, amit az irodai konyhában teszel…
Prokaj Tamás

Mi különböztet meg egy átlagos rajongót egy zaklatótól? A hírességek követése és magánéletüknek a megsértése nagyon gyakori a mai világban. Egy kutatás során most megállapították, milyen tulajdonságok és személyiségjegyek tesznek hajlamossá a sztárok privát szférájának átlépésére.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Tulajdonságok, amik garantálják, hogy híresség zaklató…
Prokaj Tamás

Sajnos elég ritkán halljuk azt a környezetünkben, hogy valaki jóba marad az exével szakítás után, de ez ettől még egyáltalán nem megvalósíthatatlan. Sőt. Ha a megfelelő feltételekkel tisztában vagyunk és betartjuk őket, akkor akár remek barátságot is ápolhatunk volt szerelmünkkel.

Amikor valaki egy ismerős arcot néz, kevesebb mint fél másodperc alatt képes az agya az orr, a szemek, a száj, az áll és az arcok azonosítására. Ez a szuper képességhez hasonló ösztön a legtöbbünknél könnyedén és automatikusan megy végbe, hogy nem is gondolunk rá. De nem mindenkivel van ez így.

Manapság sajnos egyre sűrűbben hallhatjuk akár a baráti körünkben, vagy távolabbi ismerősöktől, hogy az egykor boldog házasok ma már a válásukat fontolgatják. Pedig lenne megoldás arra, hogy a válás szélén álló házasságokat megmentsük, csak kevesen tudják, hogy hogyan.

A tudósok mégis több mint egy évszázada tanulmányozzák az emberi kéztartást, és rájöttek, hogy ez sokat elárul arról, hogy az emberi agyak hogyan működhetnek különbözőképpen.

Egy kapcsolat elején mindenki próbálja a legjobb oldalát mutatni, de a negatív tulajdonságok gyorsan felszínre kerülnek. Alábbi cikkünkbe összeírtunk öt viselkedési formát, melyek biztosan unszimpatikussá tesznek mások előtt.
augusztus 09., 2023 ● Prokaj Tamás
Negatív viselkedési formák, amik eltaszíthatják tőlünk az…
Prokaj Tamás

Tévhit, hogy a nárcisztikus személyiség örökletesen alakul ki felnőtteknél. Kutatások most bebizonyították, hogy vannak olyan gyereknevelési szokások, melyek garantálják a nárcisztikus személyiség kialakulását.





