
Már-már fejből tudjuk a legnépszerűbb fürdőkomplexumok és strandok, turisztikailag felkapott városok és régiók nevét, helyét – de szinte külföldön is így vannak hazánk felkapott területeivel. Debrecen, Hajdúszoboszló, Cegléd, Hévíz, Zalakaros, na és persze a Balaton – a teljesség igénye nélkül is a…

Bár rendkívül egészséges a birsalma, nem tartozik éppen a legnépszerűbb gyümölcsök közé. Ha nyersen nem is jön meg hozzá az étvágyunk, kompót, leves, lekvár vagy birsalmasajt formájában mindenképp érdemes vele egy-egy próbát tennünk. Alább összeszedtük azokat az egészségügyi előnyöket, amiért…

Lehörpintünk egy bögre kávét, mégis enerváltak maradunk? Ha ez gyakran előfordul nálunk is, az alábbi tippet mindenképp érdemes kipróbálnunk, amely azt ígéri, hogy a kávézás utáni párperces szundi sokkal jobban feldob majd, mint magában a koffeines ital.

Egy nemrég publikált tanulmány kimutatta, hogy már napi 10 perc közepes intenzitású testmozgás elegendő ahhoz, hogy javítsunk mentális egészségünkön.

Te is felhabosítod a sampont, majd kiöblíted a hajadból, és meg vagy győződve róla, hogy ez a legjobb módja a hajmosásnak? Pedig egy friss felfedezés szerint ez az egyszerű rutin valójában kontraproduktívan ha az egészséges, fényes haj eléréséhez.
október 06., 2024 ● Kovács Emese
Mindannyian rosszul csináljuk: erre az egy dologra figyelj…
Kovács Emese

Az egészségszorongás, vagy más néven a betegségtől való szorongás egyre nagyobb méreteket ölt, amit a „Dr. Google” és a szélsőséges wellness-kultúra is táplál.

Az emberek meglepően pontosan le tudják olvasni az érzelmeket pusztán az arcszínből, még akkor is, ha az arckifejezés nem változik, derül ki egy kutatásból.

Ha nyaralni indulunk, az utolsó dolog, amit szeretnénk, hogy a bőröndünk vagy annak tartalma sérülten érkezzen meg. Ez már azelőtt elronthatja az utazást, hogy az egyáltalán elkezdődött volna, de sajnos túlságosan gyakran fordul elő.

Nehéz ellenállni egy új, csodálatos eredményeket hirdető konyhai eszköz vagy divatos termék vonzerejének. Pedig a felmerülő problémákat általában olyan hétköznapi háztartási cikkekkel meg tudnánk oldani, amelyek valószínűleg már ott porosodnak a polcunkon. Bár az alábbi tárgyakat eredetileg nem a…
október 04., 2024 ● Kovács Emese
9 háztartási tárgy, amit több mindenre használhatsz, mint…
Kovács Emese

Most elmondjuk, miért lenne érdemes több ilyen tápláló, sokoldalúan felhasználható őszi tökfélét beépíteni az étrendbe.

Egy friss tanulmány rámutatott 2 olyan vitaminra, amelyek túlzott bevitele a terhesség alatt jócskán megnöveli a születendő gyermek autizmusra való hajlamát.

Társszerzőnk, László Nicole egy olasz vacsoraestet töltött barátnői társaságában, nekünk pedig elhozta a mennyei fogások receptjeit.

Ha kiráz a hideg a gondolattól, hogy a hétvégédből három órát a szalonban tölts, lehet te is inkább az otthoni színfrissítés felé fordulsz. Ám nem mindegy, hogyan teszed ezt.

Azt már tudjuk, hogy a megfelelő éjszakai alvás elengedhetetlen a jó egészséghez - de ha kifejezetten az agy egészségéről van szó, akkor nem csak az alvás mennyisége, hanem az is számít, hogy milyen pozícióban tesszük azt.

Bár legtöbbünknek már a kisujjában van a kávé lefőzésének tudománya, léteznek súlyos bakik, amelyeket sokan elkövetünk, és amelyek jelentősen belerondíthatnak a kávézás élményébe.

A melatoninnak köszönhetjük, hogy a testünk elalszik és felébred. Azok számára, akik nehezen tudnak elaludni, vannak módszerek a melatoninszint természetes úton történő növelésére.

Azt biztos tudod, hogy a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, az izmok és az idegek egészségéhez, valamint a stabil energiaszint és a hangulat fenntartásához. Míg azonban nyáron természetes úton, a napfény segítségével jutunk a zsírban oldódó vitaminhoz, télen már nehezebb természetes úton bevinni.
október 02., 2024 ● Kovács Emese
Energiahiánnyal küzdesz? Ezt a kiegészítőt iktasd be az…
Kovács Emese

Egészséges étkezés. Rendszeres mozgás. Stresszmentes hétköznapok. Ezeket az egészségügyi tanácsokat mindannyian ismerjük, sokszor azonban szinte olyan kihívásoknak tűnhetnek, amelyeket képtelenek vagyunk beilleszteni a mindennapi rutinjaink közé. Ezért alább néhány olyan „élethosszabbító" tanácsot…

Egy hosszú nap után, amikor a lábaink végig szűk és kényelmetlen cipőbe voltak bezárva, megváltás levenni a lábbeliket és mezítláb járkálni otthon. De vajon a papucs és zokni nélküli mászkálás valóban pihenést jelent a lábainknak vagy inkább potenciális veszélyforrás?

A közösségi média tele van megkérdőjelezhető tanácsokkal, de az egyik legújabb bőrápolási trükk komolyan aggasztó.

Ha mostanában változást vettünk észre az energiaszintünkben, nem vagyunk egyedül. Nem véletlen, hogy egyes állatok ősszel téli álmot alszanak, és ha délután 4 órakor már álmosnak érezzük magunkat, az azért van, mert az ősz már elkezdte befolyásolni azokat a tényezőket, amelyek arra késztetnek…

Bár rengeteg esténket mentheti meg egy forrólevegős sütő, vannak olyan ételek, amelyeket egyszerűen tilos berakni az air fryerünkbe, ha finom végeredményt szeretnénk kapni.

Egy szakértő megosztotta, milyen festékszíneket érdemes használnunk a hálószobánkban a nyugodt alvás érdekében.

Az 58 éves szupermodell úgy gondolja, hogy az alábbi módszer a létező legalulértékeltebb wellness-rutin.

Nincs is jobb az őszi estéken, mint betakarózni egy puha pokrócba és édességet enni, például egy csokiöntetbe mártogatott churros-t.

A csicseriborsó tele van tápanyagokkal, rostokkal és növényi fehérjékkel, így amellett, hogy az alábbi humusz recept gyors és finom rágcsálnivaló, jótékony hatással van az egészségre.

Az őszi, egyre hűvösödő napokon semmi sem hasonlítható egy forró, klasszikus paradicsomleveshez. Az alábbi gyors, kiadós változat apanyagai valószínűleg már most a konyhánkban vannak, az ízletes végeredmény pedig gyorsan elkészül.

Egy új tanulmány szerint az olyan szellemi kihívást jelentő feladatok, mint a játék, a rejtvények megoldása és a könyvek olvasása mind hasznosak lehetnek abban, hogy az elménk éles maradjon.
szeptember 28., 2024 ● Kovács Emese
Az ősz egyik legkedveltebb itala még a kreativitásodban is…
Kovács Emese

