
Az ágyjóga a többi jógatípushoz hasonlóan az általános jó közértez fokozását segíti elő és még csak ki sem kell kelnünk hozzá az ágyból. Íme minden, amit az ágyjógáról tudnod kell!

Természetesen a legegyszerűbb válasz erre az, hogy előzzük meg a problémát és együnk mértékkel az ünnepek alatt is. Azonban be kell vallanunk, hogy ez szinte lehetetlen küldetés. Nincs karácsony ugyanis (Kevin) sok bejgli, töltött káposzta és rántott hús nélkül. De mit tehetünk, ha a karácsony…

A december és a téli hónapok gyakran sokaknak gondot okozhatnak az alvással, az emberek ilyenkor még inkább lomhának, fáradtnak és motiválatlannak érzik magukat.

A kutatók szerint a kognitív öregedés memóriát érintő jelei már 45 éves korban elkezdődhetnek. Bár a genetika meghatározó, de az életmódbeli szokások is jelentős szerepet játszanak a memória megőrzésében és javításában is.

Mindannyian ismerjük a történetet: a fiú találkozik a lánnyal, egymásba szeretnek, összeköltöznek, és életük hátralévő részét azzal töltik, hogy egy franciaágyban a paplanon veszekednek.
december 23., 2023 ● Kovács Emese
Tényleg jót tesz a külön ágyban alvás? Cameron Diaz is…
Kovács Emese

Ezt az ünnepi sütit nagyon könnyű elkészíteni. A recept előre elkészített leveles tésztát igényel ahelyett, hogy a semmiből kellene elkészítenünk, így több idő marad az ajándékok becsomagolására is, ha véletlenül az utolsó pillanatra hagytuk azt.

Az ünnepi időszak sokak számára rendkívül zsúfolt. Kevesebbet alszunk, mint általában szoktunk, többet utazunk és több társasági eseményen veszünk részt esetleg. Így nem meglepő, hogy kimerülten és stresszesen vágunk neki az új évnek.

Jön a karácsony, előkerülnek a legjobb tojáslikőrös receptek. Ünnepi, krémes, édes, néha fűszerezett de lehet, hogy hemzseg a kórokozóktól?

Kimerülten ébredsz, majd később alig tudod legyőzni a délutáni szundíthatnékot? Ezek annak a jelei lehetnek, hogy különböző életmódbeli tényezők megviselik az energiaszintedet, ami kimerültséghez vezet.
december 22., 2023 ● Kovács Emese
6 egyszerű trükk, amivel energetizálhatod magad a téli…
Kovács Emese

2024 igencsak kedvezően fog alakulni, ami a hosszú hétvégéket és munkaszüneti napokat illeti. El is kezdhetjük a tervezést!
december 21., 2023 ● Kovács Emese
Hatnapos hosszú hétvégénk is lesz jövőre – így alakulnak az…
Kovács Emese

Könnyen elkészíthetők, jóllakottá tesznek és a lehetséges ízkombinációk végtelenek. Ráadásul az alábbi turmixok alacsony cukortartalmúak, így még egészségesek is.

Világszerte több mint félmilliárd embert érint a 2-es típusú cukorbetegség, a kutatók számára azonban még mindig nem világosak az inzulin működésének összeomlása mögötti okok.

Ez a mámorítóan finom, krémsajtos mázzal borított, körtecideres-csokis torta az ünnepi asztal sztárja lesz.

Egy új kutatás kimutatta, hogy a vastagbélrákos sejteket laboratóriumban két különböző típusú örök vegyi anyagnak kitéve, azok potenciálisan felgyorsíthatják a rák progresszióját.

Meghívták egy ünnepi partira vagy összejövetelre, és vinnünk kell valamilyen ételt? Mielőtt elkészítenénk a kedvenc receptünket, fontos a megfelelő óvintézkedéseket betartani annak érdekében, hogy az általunk készített étel biztonságosan fogyasztható legyen, és ne okozzon egészségügyi problémát.

A fehérje számos okból fontos része az egészséges táplálkozásnak, ezért érdemes megfelelő mennyiségben a szervezetbe juttatni. Az alábbi fehérjedús ételek mindenképpen érdemes beépíteni a mindennapjainkba.

Annak ellenére, hogy mindent megteszel a szigorú, de egészséges étkezési terv követése érdekében, a fogyás terén rendszeresen falba ütközöl?
december 19., 2023 ● Kovács Emese
Nem megy a fogyás? 5 szokatlan ok, ami akadályozhat benne
Kovács Emese

A demenciában szenvedő emberek általában rövidebb ideig élnek, így lehet, hogy a látszólag nem érintett ikertestvéreik is, állapította meg egy több száz svéd ikerpáron végzett nagyszabású vizsgálat eredménye, amelyben az ikerpárok egyik tagját demenciával diagnosztizálták, a másikat pedig nem.

Egy új tanulmány szerint egy bizonyos magfajta olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek segíthetik a vérnyomás-szabályozását, és gyulladáscsökkentő előnyökkel is büszkélkedhet.

Akár két éven belül elérhetővé válhat a Moderna melanoma elleni kísérleti vakcinája, ami mérföldkőnek számítana a bőrrák legsúlyosabb formája ellen.

Valószínűleg abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a szakítás szívás. Szerelembe esünk, feláldozzuk önmagunk egy részét, hogy egy kapcsolat működjön, aztán egyik pillanatról a másikra összeomlik az egész. De mi játszódik le ilyenkor bennünk a tudomány szerint?
december 18., 2023 ● Kovács Emese
Ez történik az agyadban szakításkor a neuropszichológusok…
Kovács Emese

A leginkább a terhesség első trimeszterében jelentkező reggeli rosszullétet nagy valószínűséggel egyetlen hormon okozza − derül ki egy friss kutatásból.
december 18., 2023 ● Kovács Emese
Felfedezték a reggeli rosszullétek valódi okát: egy hormon…
Kovács Emese
december 18., 2023 ● Kovács Emese
3 jel, ami elárulja, hogy szabotálod magad a szerelemben
Kovács Emese

Az Amerikában népszerű alkoholos édesség, a jello shot ünnepi változatától garantáltan jó hangulatban fog telni a karácsony.






