
A kritikus szülőkkel rendelkező emberek kevesebb figyelmet fordítanak a mások arcán megjelenő érzelmekre – állapították meg kutatók.

A fogmosás közötti hosszú szünetek lehetőséget adnak a szájszagot okozó baktériumoknak, hogy az órák múlásával felhalmozódjanak a szájban.

Az olyan egyszerű alapgyakorlatokat, mint a guggolás vagy a felülés már rutinból végezzük az edzések során az általános iskolás tesi óráinkról megmaradt emlékeinkből. Azonban, ha valami nehezebb gyakorlatot csinálok, akkor azt dupla koncentrációval és odafigyeléssel végezzük. Ennek köszönhetően…

Az régóta köztudott, hogy az első benyomás kiemelten fontos lehet egy emberi kapcsolat esetében, azonban vannak olyan jelzések, amelyekkel könnyen elnyerheted a másik szimpátiáját.

Normális, hogy a menstruációk közötti napok száma kissé változik, de az alábbi jelek arra figyelmeztethetnek, hogy valami nincs rendben a ciklusunkkal.

Szakértők segítenek, akiknek a tanácsaik nemcsak a jövőbeli rossz bőrű napoktól, de a hegektől is megkímélnek, amelyeket bármelyik pattanás piszkálása okozhatott volna.

A Markle által viselt okos eszköz állítólag megváltoztatja az agy neurokémiáját, és segít viselőjének abban, hogy nyugodtabbnak és kevésbé stresszesnek érezze magát.

Új kutatások szerint egyes menstruációs termékek örök vegyi anyagokat (forever chemicals) vagy PFAS-t tartalmazhatnak.

Amellett, hogy a finom nyári gyümölcsökről és zöldségekről eltávolítjuk a talajmaradványokat és a kerti bogarakat, sokan szeretnénk meggyőződni arról is, hogy a növényvédő szerek maradványai is távoznak.

Az emberek sokféleképpen építik be a tejet az étrendjükbe reggel vagy este, de vannak olyan ételek, amelyekkel soha nem szabad párosítani ezt az italt.

Régóta sejtik, hogy a különböző élőlények táplálkozási szokásai komoly hatással lehetnek az utódokra is, azonban egy új tanulmány meglepő dolgokra világított rá.

Biztosan veled is előfordult már, hogy egy igazán izzasztó edzés után azon vitatkoztál magaddal, hogy megmosd-e a hajadat, vagy sem. A fejünkben talán úgy él, hogy izzadás után nem ártana hajat mosni, de tényleg szükséges? Egy szakértő segítésével most vázoljuk, hogy mit érdemes kezdeni az edzés…

Bizonyos esetekben a nyál megváltozása figyelmeztető jelek lehetnek arra, hogy valami nincs rendben.

A lelki, érzelmi zsarolásnak és manipulálásnak van egyfajta finomsága, amely megnehezíti a felismerését. Sokszor nem csak a kívülállók számára, hanem azokéra is, akik benne élnek a bántalmazó kapcsolatban. Szakértők azonban segítettek és felhívták a figyelmet az érzelmi manipuláció főbb jeleire.

Az egészséges bélrendszer kulcsfontosságú a jó hangulathoz, a súlykontrollhoz és még sok máshoz - nem véletlenül nevezik a tudósok második agynak. Ha azonban nincs a legjobb formában, sok mindenre kihathat. Az alábbi jelekből kiderül, hogy nem egészséges a bélrendszered.

A száraz fejbőr sokak számára óriási problémát jelent, azonban egy szakértő most elárulta, milyen készítményekkel érdemes orvosolni ezt a kellemetlenséget.













