
Bizonyára mindannyiunk állt már óriási ruhakupacok között egyetlen dolgot keresve, vagy félt behívni valakit csak azért, mert tudta hogy az otthona kész katasztrófa. Szakértők szerint ez a jelenség nem feltétlenül csak arra utal, hogy túl zsúfolt a környezet, amiben élünk, hanem arra is, hogy az…

A melegítő téli teáktól a pikáns wokos ételekig, a gyömbér régóta alapvető hozzávalója a konyhának. De kulináris varázsa mellett ez a fűszer gazdag történelemmel rendelkezik a hagyományos orvoslásban is. A kutatások ma már azt mutatják, hogy a gyömbér számos egészségügyi előnnyel járhat, az…

Egy új kutatás szerint a népszerű, és egyébként szinte mindenhol elérhető gyümölcs por formájában nemcsak a demencia megelőzésében lehet hasznos, hanem a pazarlás csökkentésében is szerepet játszhat.

Ha kedvenc ruhadarabunk a mosás során összezsugorodik, az nagyon bosszantó lehet, különösen, ha pontosan betartottuk a mosási utasításokat.

Bár a testmozgás fontossága megkérdőjelezhetetlen az egészségünkre nézve, mégis előfordulhat időnként, hogy nehezen vesszük rá magunkat. Szerencsére a világjárvány óta az otthoni tevékenységek, köztük az edzés is egyre elterjedtebb lett, így már a négy falat sem kell elhagynunk ahhoz, hogy has- és…

A kenyér alapvetően remek kiegészítője szinte bármilyen ételnek és akár a leggyorsabb, laktató reggeli is elkészülhet belőle. Azonban az, hogy milyen kenyeret veszünk le a boltok polcairól, rengeteg területen befolyásolhatja az életünket.

2025 lakberendezési trendjei azt mutatják, hogy lassan megunjuk a túlzottan minimalista stílust. Az elmúlt időszakban ugyanis sokkal inkább a természetes színek, kézműves részletek és klasszikus minták uralják az irányzatokat. Mutatjuk azt az 5 trendet, amit ősszel biztosan minden lakberendezési…

Megmossuk a kezünket, letöröljük a bevásárlókocsikat, fertőtlenítjük a kávézóasztalokat – de mi a helyzet a telefonunkkal? A nap folyamán rengetegszer megérintjük, és szinte mindenhova magunkkal visszük. Sokan nem tudják, de a környezetünk egyik legszennyezettebb tárgya lehet, tele potenciálisan…

A kutyánk etetőtálja könnyen tele lehet baktériumokkal, ha nem tisztítjuk rendszeresen. Mutatjuk, mire figyeljünk, hogy biztonságban legyen ő is, mi is.

Indítsd be a szeptemberi edzésprogramot ezekkel a hatékony hasizomgyakorlatokkal! Erősítsd meg a törzsedet, miközben feszesebb és formásabb hasizmokat érhetsz el célzott edzésekkel. Mutatjuk a legjobb mozdulatokat, melyeket rendszeresen elvégezve garantált a végeredmény.

Bár az ázsiai márványospoloskák általában ártalmatlanok, komoly károkat okozhatnak a terményekben, és könnyen behatolhatnak az otthonunkba. Szerencsére egy egyszerű, házilag készíthető bogárcsapdával könnyedén megszabadulhatunk tőlük. Íme, hogyan!

Szeretnénk ha hajunk egészségesebb lenne és gyorsabban is nőne? Sajnos a hosszabb, erősebb és dúsabb haj elérése nem mindig egyszerű, hiszen nemcsak a különféle hajnövekedést támogató étrend-kiegészítők, hanem bizonyos szokásaink megváltoztatása, a fejbőr gondos ápolása és célzott kezelések is…

A testmozgás nemcsak a fizikai erőnlétünket javítja, hanem a bélflóránk egyensúlyát is támogathatja. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a rendszeres mozgás elősegíti a jótékony baktériumok szaporodását, ami hozzájárulhat az emésztés javításához és a bélrendszer védelméhez.

Nem csoda, hogy sokunkra rátör a melankólia, amikor a nyár átadja helyét az ősznek: a társadalomtudósok „nyár végi szomorúságnak” vagy „nyár végi depressziónak” nevezik ezt a gyakori jelenséget.
augusztus 20., 2025 ● Kovács Emese
6 bevált módszer a nyár végi depresszió leküzdésére a…
Kovács Emese

Hamarosan kezdődik az iskola, összegyűjtöttük, melyek azok a valóban fontos szülői tanácsok, amelyekkel a visszatérés az iskolapadba zökkenőmentessé válik, és nem ijesztővé. Íme négy tipp az iskolai újrakezdéshez.

Új diétás trend terjed a közösségi médiában, ami azt ígéri, hogy segít mértéket tartani. A szakértők szerint viszont akár többet árthat, mint használ. Mutatjuk, mit kell tudni a „három falat szabályról“.

A pilates nem olyan, mint sok más edzés. Ahelyett, hogy gyorsabban, keményebben vagy többet kellene edzeni, a kihívás itt gyakran abból áll, hogy nagyon pontosan, precíz kontrollal kell mozogni. Az is lehet, hogy nagyon más érzést tapasztalunk, mint amit megszoktunk, így a régi fitneszszokások nem…

A körmök apró és jelentéktelen részletnek tűnhetnek az általános megjelenésünkben, de többet árulnak el rólunk, mint gondolnánk – különösen, ha az egészségünkről van szó.

A jobb alvástól az egészségesebb szívig, agyig, belekig és immunrendszerig, a tanulmányok folyamatosan erős összefüggéseket találnak a gyümölcsökkel és zöldségekkel teli étrend és a súlyos betegségek kockázatának csökkenése között.

Egy új tanulmány szerint a tejtermékek fogyasztása csökkenti a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát.

Idén sem úsztuk meg a kánikulát, és bár augusztus vége van, még mindig nagy melegek várnak ránk. A hidratálás ilyenkor kiemelkedően fontos, azonban nemcsak a folyadékpótlás fontos, az sem mindegy, mit eszünk. 7 „vízben gazdag” ételt mutatunk, amelyek segítenek fenntartani a hidratáltsági szintünket.

Egy új tanulmány szerint a sok cukor (különösen a hozzáadott cukor) fogyasztása növelheti a demencia kialakulásának kockázatát, és a gének még tovább növelhetik ezt a kockázatot.

A kutatók megállapították, hogy egy bizonyos típusú tej növeli a szívbetegségek és a halálozás kockázatát, így sokkal egészségesebb, ha másik fajtát választunk.

Csak kevesen tudják, hogy a repülés nemcsak kiszárítja a bőrt, hanem az egész sejtciklusunkat is felboríthatja. Ráadásul, a regenerálódás sajnos nem megy egyik napról a másikra. Mutatjuk, hogyan ápoljuk megfelelően a bőrünket utazás előtt és után.

Teljesen természetes, hogy mindannyiunknak vannak gyengébb napjai, de ha egyre gyakrabban kérdőjelezzük meg önmagunkat, másokhoz hasonlítgatjuk magunkat vagy úgy érezzük, sosem vagyunk elég jók, akkor talán többről van szó, mint egyszerű bizonytalanságról. Ha ezeket a jeleket magunkon tapasztaljuk…

Egy új tanulmány szerint van néhány dolog, melynek betartásával csökkenthetjük a demencia kialakulásának kockázatát. Mutatjuk, hogy a kutatás szerint pontosan milyen szokásokat kellene bevezetnünk a mindennapi rutinunkba.

Ez a divatos ital hidratálja és támogatja a szervezetet, az emésztéstől a szív egészségéig minden funkciót.

Kezelés nélkül a magas vérnyomás növelheti a szívbetegségek, a sztrók, a vesebetegségek és a látásvesztés kockázatát, szerencsére azonban az egészséges étrend sokat segíthet a kezelésében, illetve megelőzésében. Kutatások kimutatták, hogy a nátriumszegény, de rostokban, növényi fehérjékben, omega-3…

